Szabadságban élni

2020.02.09

Íme, eljutottunk a végére, ami egyben egy más  KEZDET. 

Ez a honlap azzal kezdődött, hogy a hatóságok elraboltak egy gyermeket, mert nem akarták anyakönyveztetni egy bizonytalan jogállapotú államban, és nem akarták beoltatni olyan vakcinákkal, amelyek károsítják a szervezetét.

A gyermek még mindig a kezükben van.

A mi sorsunk akkor lesz a saját sorsunk, ha mi magunk irányítjuk azt.

Az évek során elvették a sorsunkat, és helyettünk a világot (a kormányokat is!) markában tartó háttérhatalom akarja azt alakítani. 

Az utolsó lépésük az volt, hogy ránkszabadítottak egy világhazugságban fogant "világjárványt", ami egy különböző tehchnológiák ötvözésével általuk létrehozott mesterséges vírus okozta, influenzaszerű fertőzés. 

A háttérhatalom kezében levő média és a kormányok pánikot keltenek a lakosságban.

Ezt a járványt szerintük úgy tudjuk elkerülni, ha majd beoltatjuk magunkat. Mi lesz az oltásban? Chip, ami irányítható rabszolgává teszi az embereket, átalakítva a DNS-t. 

A járvány maga is elsősorban onnan terjedt el, ahol a DNS-t károsító, a sejtfalat kilyukasztó 5G antennákat felszerelték.

A világméretű hazugságból mi juttat ki bennünket? A hazugság elutasítása, az igazság befogadása.

Hallgassuk meg az alábbi videót, amelyen egy székely ember beszél:

https://www.facebook.com/valosagdosszie/videos/871516513320798/UzpfSTEwMDAwMDY2NTAyMTk3MTpWSzo1MDA5MzgyNjM5MzczODA/?multi_permalinks=500942203936986%2C500938263937380%2C500908313940375%2C500855050612368%2C500694877295052&notif_id=1584997372191249&notif_t=group_activity 

A mi dolgunk az igazság felfedezése, felfedése,  és eljuttatása minden igazságban élő  emberhez. A hazugságban élők nem tudják befogadni az igazságot, mint ahogyan az igazságban élők sem tudják befogadni a hazugság vírusát. A COVID-19 vírus nem élő szervezet, hanem egy információ, aminek a befogadása rajtunk múlik. Akkor leszünk megbetegíthetők, ha a hazugságot igaznak vélve befogadjuk azt,  a világ irányítóinak kezében levő hazug, pánikkeltő média hatására. Ha meghallgatjuk a hazug lemezt (Dr. Lenkei Gábor a youtobe-ról többször eltüntetett videójában beszél erről) , ha átengedjük a dobhártyánkon a hazug információt, és megengedjük, hogy kiváltsa bennünk a FÉLELEM érzését...

A vírus egy információ. Önmagában nem tud ártani, csak ha fogékonnyá teszed magad a félelem által.

Ne jussunk el a vakcináig, mert nem biztos,m hogy örömünk lesz benne!

Dr Tamási József TANÁCSAI:


Ime. a tények és összefüggések a vírus kapcsán:

Szabadságunk jelképe a gyermek.

Ezt a gyermeket rabolták el: az édesanyja karjaiban boldogan, biztonságban  élő Bátor Nyilaskát. A szabadság gyermekét. A mi szabadságunkat készülnek most hasonlóan orv és kegyetlen módon elrabolni.

A Bátornyilasért indult zarándoklat a Kossuth térre érkezett

https://www.facebook.com/bali.peter.14/videos/1646746315481738/


A Bátornyilas zarándoklat március 8.-án vasárnap délután érkezett 

a Hősök Terére!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=214591803076602&set=pcb.2600664693527494&type=3&ifg=1&__tn__=HH-R&eid=ARD7d-3q4OfRM_MkB2X3-luLaytZR7HXQKdDV_hxPC3Fm4KfrtWzIvRh-KKN2rymhOxiuu6Ku_hf2PPE

A zarándok szülők gyermekükért, az emberi  szabadságért, egy új élet megteremtésének reményében indultak útnak február 28.-án Máriagyűdről.

A zarándokok hite és meggyőződése, hogy a magyarság képes megteremteni saját jövőjét!

https://batornyilas-zarandoklat.blogspot.com/2020/03/magyar-asszonyok-leanyok-es-mindenki.html?spref=fb&fbclid=IwAR2_8fooy3o6C-du5rA8HsuZyQn9ttqBZu3FuBL5MXKbPV2JIO283S3ROoo

Felhívás a rerndezvényen való részvételre

Összehívjuk a tenni tudó, együtt érző, tiszta szívű embereket!Az összehívás célja az Egység melyet ki kell érdemelnünk.Az Egységet melyet évezredek óta elvettek tőlünk, most vissza vehetjük, a Dusnokon édesanyja karjaiból kitépett Bolvári BátorNyilasnak, egy szabadnak született gyermeknek ügyét közösen képviselve.

Minden, tiszta szívű EMBERNEK, nemzetiségétől függetlenül kötelessége összefogni, és együttesen felemelni hangját a hatalom alattomos, a Bolvári szerádban (családban) tanúsított erőszakos beavatkozása ellen!Gyermekeink, utódaink jövője a mi kezünkben van! A mi felelősségünk, hogy élhető világot hagyjunk hátra számukra!

BátorNyilas édesanyja és édesapja zarándokútra kelnek, hogy felhívják a népet ezért a célért! A gyalogos zarándokútjuk Máriagyűdről Budapesten át Pilisszántóig vonul. Máriagyűdi templomtól 2020. 02. 28-n reggel 8 órakor indulnak Budapestet 03. 08-n érintve Pilisszántóra 03. 09 -n érkeznek.

Az interneten minden délután, azaz este összefoglaló lesz látható a zarándoklatról.Hívunk benneteket, hogy kössetek egységjellel díszített fehér kendőt magatokra (csuklóra, vállra, nyakba fejre) és viseljétek mindaddig, ameddig Bátornyilast vissza nem adják a szüleinek.Segítő, támogató, szándékukat kérjük jelezzék a magrendbe@protonmail.com és a info@pi-kor.info e-mail címeken.Visszajelzésüket, kérjük mindkettő e-mail címre küldjék meg, hogy biztosan megkapjuk!Küldjétek ezt a felhívást tovább, osszátok meg minden jóérzésű ismerősötökkel!

BátorNyilas édesanyja és édesapja látható a link megnyitásával:

https://m.youtube.com/watch?feature=share&fbclid=IwAR3opvLR82QwYh9dBVnL2UMJQgIFY4-JdXcoJnS533HT0EhkE2txydaTidI&v=QUKL5lZJmew

A csatolt fájlokon az egységjelet, a szülők által összegyűjtött tényeket és a Teremtő szereket olvashatjátok.

https://www.youtube.com/watch?v=XQBlk4mmXa4 

A kezdeményezést és a szerádot (családot) küzdelmében szívéből támogató, egységre lépő civil közösségek, emberek:

π kör

AranyGriff Szakrális Műhely

Turul Tanács

Lelkiismeret `88 csoport

https://www.facebook.com/istvan.bolvari.3/videos/2893664217361284/

Várakozás a zarándokokra a Kossuth Téren

https://www.facebook.com/szabo.tamasjozsef/videos/2984743524880519/ 

Vasárnap, március 8.-án érkezik a Bolvári Bátor Nyilasért indult zarándoklat a Hősök terére. Ott közös énekléssel, egységbe hívó dalokkal tanúsíthatjuk egybetartozásunkat az igazság, a béke, a szeretet útján.

Fehér öltözékben, az egység jelével ellátott kendővel méginkább meg tudjuk erősíteni, hogy egy új jövő letéteményesei vagyunk.
LEGYÜNK MINÉL TÖBBEN!

Zarándoklat, első nap:

https://www.facebook.com/istvan.bolvari.3/videos/pcb.2877931598934546/2877922502268789/?type=3&ifg=1&__tn__=HH-R&eid=ARDlEKzl4ly6GxleEjfiqkEA1ycP6xaoCqttX_l6ZMMBcIydgebYDUXINbSMGj_kyReM0cWLqV-cVXMG


Negyedik nap: 

"A reggeli eső után szivárvánnyal indultunk és gyönyörű időben tudtunk haladni. Estére érkeztünk meg Szekszárdra." 

Bolvári István


5.nap: Szekszárd-Tolna-Dunaszentgyörgy

Március 4-én indulás Dunaszentgyörgy - Paks - Dunaföldvár felé

7.nap


Egy kisbaba története


Volt egyszer, hol nem volt...valahol, egy boldognak aligha mondható országban egy fiatal házaspár. Amikor úgy döntöttek, hogy kisbabát szeretnének, azt is eldöntötték, hogy a kisbaba egy boldog országban fog felnőni. Kérték Istent, hogy ajándékozza meg őket egy kisbabával és, azzal, hogy egy boldog országban nőhessen fel.

Isten azt mondta nekik: lesz egy gyönyörű kisbabátok, de az ország, amelyben most éltek, nem boldog. Arról, hogy a kisbabátok szabadságban, boldogságban nőjön fel, nektek kell gondoskodni.

- Miért nem lehet boldog a kisbabánk ebben az országban, amelyben most élünk? - kérdezték a szülők.

- Mert az emberek ott és másutt is egy hamis világot építettek fel. Egymást kihasználják, másokat irányítani akarnak. Aki a boldogságot a szabadságban keresi, nem találja meg, mert nincs szabadság. Az emberek átadták az életüket egy hamis istennek, az EGO-nak és egy lelketlen, anyagias világ rabszolgái lettek. Akik ezt tudják, szenvednek, akik nem tudják, a szolgasorsot természetesnek veszik.

Ha gyermeket szeretnétek, előbb gondoljatok arra, hogy ezt a gyermeket a hatalom, már a te pocakodban, kedves édesanya, meg akarja figyelni, ellenőrizni, majd születése után lajstromozni, hogy nehogy elvesszen számára, mint "emberi erőforrás", hogy rendelkezzen a sorsa felett. Majd azt fogják mondani nektek, hogy az ő felügyeletük nélkül veszélyben van a gyermek, és nem nevelhetitek fel az ő ellenőrzésük nélkül. Ők nem tudják, nem akarják tudni, hogy Istennek minden emberre gondja van, hogy segít felnevelni a gyermeket, hogy ad elég erőt, bölcsességet,  az egészség megőrzéséhez szükséges szakmai segítséget is, támogató emberi közösséget is,   ahhoz, hogy a gyermek minden "hivatalos" segítség nélkül,  boldogan felnőhessen. De most a gyerekek nem ilyen világba születnek.

Így is szeretnétek a kisbabát?

A házaspár hosszasan elgondolkodott, és igennel válaszolt.



2020 január 22.-én a négy és fél hónapos, szabad embernek született és szabadságban nevelt Bolvári Bátor Nyilast a "magyar"-nak nevezett hatóságok erőszakkal elvették a szüleitől.

Mi volt ez? Mi történik,

 mi történhet meg ma Magyarországon?

Szemtanúk és nem szemtanúk, áldozatok és ismerőseik, a magyar élet viszontagságait figyelők vallják: Jön egy rossz indulatú szomszéd, és ha megrágalmazza a szülőket és feljelenti, elveszik a gyereket, meghurcolják az ártatlan szülőket, mert megtehetik, mert ők a rabszolga tartó hatalom. Orwelli idők járnak...

https://eletszepitok.hu/a-gyermekvedelmi-torveny-tiltja-megis-minden-3-gyereket-a-rossz-anyagi-helyzet-miatt-emeltek-ki-tavaly-a-csaladjabol-megdobbento-adatok-a-gyermekjogi-jelentesben/?fbclid=IwAR1E13pYeL5i0JdksuuVIeUQBisAi2sbdM19mPt-SJVNg_KgLWOi7A0-81s

Anyák, lányok, asszonyok! 

Apák, férfiak! Mi a teendő?

Turul Tanács

Január 26., 6:28 ·

KIÁLLUNK AZ EMBERSÉG MELLETT, AZ EMBERTELENSÉGGEL SZEMBEN!!!

Mint minden bizonnyal igen sokan értesültek róla, ez év január 22-én egy édesanyától karhatalmilag és durván elvették négy hónapos csecsemőjét, úgy, hogy rajtaütésszerűen körbefogta cca 30 rendőr és minden tiltakozása ellenére, letépték róla és minden indoklás, magyarázat nélkül ismeretlen helyre vitték a gyermeket! Az édesanyát bevitték a rendőrségre és azzal zsarolták, hogy amíg nem anyakönyvezteti a csecsemőjét, addig nem kapja vissza.
A TURUL Tanács határozott állásfoglalása ebben az igen erőszakos esetben a következő:
HATÁROZOTTAN ELÍTÉLJÜK AZ ÖNMAGUKAT HATÓSÁGNAK NEVEZETT SZÁMUNKRA ISMERETLEN EGYÉNEKET, AKIK SZERVEZETT BŰNÖZÉS KERETÉN BELÜL SÚLYOSAN MEGSÉRTETTÉK AZ ISTENI/TERMÉSZETI TÖRVÉNY EGYIK ALAPVETŐ TÉTELÉT, MELY SZERINT A SZABAD EMBER FÖLÖTT EGYEDÜL A TEREMTŐ AZ, AKI ÁLL, ÉS EGYETLEN EMBERNEK SINCS JOGA MÁSIK EMBERTÁRSÁT ALAPVETŐ TERMÉSZETI JOGAIBAN MEGSÉRTENI, GÁTOLNI, INZULTÁLNI.
Egy négyhónapos csecsemőnek, melyet az édesanyja testéből táplál . egyetlen személyre van szüksége: az édesanyjára. Aki ezt erőszakkal elveszi tőle, az Isten ellen vét, égbe kiáltó bűnt követ el! S ha ezt a hatóság nevében teszi, akkor jogosan kérdezhetjük meg: vajon ki az az ember ma Hazánkban, aki biztonságban érezheti önmagát és családját, gyerekeit???
Kérünk minden igaz érzésű, tiszta gondolkodású és erkölcsű embert, álljon az mellé az emberpár mellé, aki ezt a bátor tettet felvállalta, minden bizonnyal, elsősorban gyermekük jövőjét véve figyelembe, s ez által gyermekeink biztosított jövőjét is a szülőhazában!!!

"2020. január 22-én délelőtt a hatóságok nagy erőkkel rajtaütöttek Bolvári István és felesége, Hodován Ágnes családján (lakhelyük: Dusnok, Bács-Kiskun megye, Kalocsai járás), és elvették pár hónapos csecsemőjüket.
Mivel a hatóságok - ahogy az lenni szokott, amikor gyermekeket a saját családjukból elragadnak - nem voltak hajlandók indokolni a tetteiket, ezért az eddigi történéseket és a korábbi hatósági közléseket, valamint a család által kerülő utakon beszerzett dokumentumokat tudjuk idézni.
Az eset az elejétől:
2019. szeptemberében Bolvári Istvánnak és Hodován Ágnesnek (lakhelyük: Dusnok) megszületett első közös gyermekük. A pár a gyermeket nem volt hajlandó Magyarországon anyakönyveztetni, mert jogi álláspontjuk szerint abban az esetben a gyermek már nem független, szabad állampolgár, hanem a magyar állam tulajdona, illetve a közismert magyar és nemzetközi jogi konstellációk és amerikai bejegyzések miatt kérdéses, mi is az a magyar állam.
Beszámolták arról, hogy ők nem azt állították, hogy nem akarják anyakönyveztetni, hanem arra kérték a hatóságokat, igazolják a joghatóságukat, kiknek anyakönyveztetik a gyermeküket.
Megjegyezni kívánjuk, hogy a fenti érvelés a fősodratúnak nevezett média - valamint olyan mellékes kamu- és álhíreket gyártó lapok, mint a lezüllött HVG - részéről egyelőre elhallgatott, ugyanakkor maradéktalanul dokumentált nemzetközi jogi és más magyar törvényeken alapul, és a magyar lakosság közül a fenti nézetet legalább félmillió magyar osztja.
A fenti jogi állásfoglalás továbbá napról napra több követőt tud magáénak, aktivista körök intenzíven terjesztik és oktatják. A gyermek születése után három héttel a magyar állam - a gyermekvédelmi hatóságok a rendőrséggel közösen - kiszálltak a család dusnoki házához. A család beengedte a mentőápolókat, akik megállapították, hogy a csecsemő egészséges és teljesen rendben van. Miután ez tisztázásra került, a rendőrök erőszakkal betörtek az ingatlan területére, Bolvári Istvánt földre teperték, a kezeit hátrabilincselték és Hodován Ágnessel együtt előállították. Közben fenyegetőztek, hogy elviszik a babát. A nagymama bezárta az egyik szobaajtót, úgy védte az újszülött unokát. Végül a babát is elvitték. Azonban a kórházban az orvos megállapította, hogy a kicsi teljesen egészséges, nem tarthatja bent. Eztán elengedték őket és a gyermeküket is visszakapták2020. január 22-én, vagyis a mai napon telefont kaptunk vidékről, hogy délelőtt Bolvári Istvánon, Hodován Ágnesen és csecsemőjükön ismét rajtuk ütöttek a nevükben "gyermekvédelmi" hatóságok és elvették a kisbabát. Mi ekkor szereztünk tudomást a család elleni kálváriáról. (A feljelentés megírása közben tudtuk meg, hogy egyik újságíró munkatársunk, Nagy Sándor már korábban cikket publikált az ügyről.) Azt is megtudtuk, hogy a hatóságok tegnap idézést küldtek a család nagyszüleinek címezve, hogy mialatt ők ma a rendőrségen vannak, addig egy kisebb hadsereg rajta üthessen a békés édesapán és édesanyán, és gyermeküket erőszakkal elvehesse.
Akik  értesítettek minket, megadták Bolvári Istvánék mobilszámát. A feljelentés megírása előtt felhívtuk telefonon Bolvári Istvánt, aki többek között elmondta, hogy a hatóságok nem hajlandók indokolni a gyermek elvételének okát, és amiket tudnak és ami papírokhoz hozzájutottak, azt önmaguknak köszönhetik, mert az illetékesek megtagadták a tájékoztatások minden lehetőségét.
Bolvári István telefonon elmondta, hogy miután  a kisbabájukat elrabolták, a kicsit nem kapták vissza, nekik indokolni nem voltak hajlandók az okát, a gyermeket pedig állítólag Bajára vitték. Bolvári István beszámolója szerint a gyermeküket a hatóság a hátuk mögött anyakönyvezte, és Kovács Péternek nevezte el, a csecsemő anyjának a nevét pedig valami Kecskeméti Juliannának dokumentálták le. Miközben az anyját Hodován Ágnesnek hívják, a családban pedig nem létezik Kovács egyik ágon sem."
Molnár F. Árpád, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület elnöke, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője, a HírAréna Online főszerkesztője,
Molnár-Fodor Brigitta Andrea, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület elnökhelyettese, a HírAréna Online tudósítója, honlapjáról ollózva!

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::.::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::



Ezúton fordulunk Felhívással az Európai Unió minden tagállamának vezetőihez,(...)A közelmúltban történt magyarországi gyermekrablást illetően, amit bizonyíthatóan úgynevezett hivatali személyek követtek el Dusnok térségében 2020. január 22.-én. A "hivatalnokok" által elrabolt kisfiú 4 hónapos csecsemő, akit magyar szülei egészségesen neveltek, és akit erőszakkal vettek el a szoptatós anyjától, mert nem tett eleget a puccsal hatalomba került rezsim adminisztrációs elvárásainak. (I. II. Melléklet szerint)

AMKINFO - 2020. január 26. 

https://apostolimagyarkiralysag.info/news.php?fbclid=IwAR1idxIMUcIhabV1G155RUAGAVyTC03rpxSM6KZT9is8X2GxNfv6uVj2ytI



A dolgok állása:

Amikor a szülők anyakönyveztetik a gyermeket, olyan szerződést írnak alá, amiben beleegyezett abba, hogy a csecsemő tulajdonlásának jogát átadja az államnak. A szülőnek megengedik, hogy megtartsa saját gyermekét egészen addig, amíg kölcsönzött tulajdonát annak jogos birtokosa, az állam igényeinek megfelelően kezeli.

A jogosság  és a jogszerűség egymástól különbözik.

A jogosság természeti törvényeken alapszik, a jogosság alapján a gyermek a szülőké. A jogszerűség a mesterségesen létrehozott szabályokon alapszik, amelyekbe, ha a szülő beleegyezik, a gyermek felett az állam rendelkezik.

És, íme, ez történt:

Bolvári István és Hodován Ágnes gyermekével Bolvári Bátornyilassal kapcsolatban sem a bíróság, sem a hivatal eddig nem indított eljárást a szülők felügyeleti jogának és/vagy kapcsolttartási jogának korlátozása/megszüntetése tárgyában, erről nem született sem bírósági ítélet, sem határozat, az nem emelkedett jogerőre ezért nem rendelhetik el annak végrehajtását sem!
Az sem teljesen tiszta, hogy a 2020.01.17.-én egy helyszín biztosítására felkért rendőrség hogyan és milyen indokkal vagy alappal váltott át 2020.01.22.-ére joghatóság és dokumentáció nélküli kényszerintézkedésbe, egy szoptatós Édesanya, egy család, az állampolgárok ellen, alapvető jogaikat sértve...

A házaspár a mai napig nem tudja, hová vitték el és miért a gyermeküket! 


A mai napig nem kaptak a szülők semmilyen dokumentumot az eljárás hitelesítésére, sőt, még az Édesanya ellen tett feljelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Kalocsai Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Körzeti megbízotti Alosztálya egy szempontjukból idegen gyerek nevelésbe vételének akadályozása miatt, miközben kb. 40 , többségében felfegyverzett rendőr nyíltan fenyegető jelenlétében Hodován Ágnest több rendőr lefogta, letépte róla a gyermekét, majd elszakították tőle! A kihallgatás során személyiségi jogait több rendben megsértették, kényszerítették meggyőződése ellenére cselekedni, megalázó módon bántak vele.

Bolvári Bátornyilast végrehajtható hatósági határozat alapján elhelyezett helyéről és családjából annak és törvényes képviselőinek belegyezése, akarata és szándéka ellenére erőszakkal elvitték ezzel törvényi alap nélkül változtatták meg elhelyezését, törvényes eljárást színlelve! 
Dr. Szedonatszki Endre Pál, dr Luspai Endre visszaéltek Hodován Ágnes, Bolvári István és Bolvári Bátornyilas személyes adataival, ezzel félrevezették a Kalocsai Rendőrkapitányság rendvédelmi dolgozóit is.
A Kalocsai Rendőrkapitányság intézkedésben résztvevő dolgozói hatósági eljárásban kényszerítették Hodován Ágnest, hogy ne tudjon alapvető jogaival élni, törvényes jogait ne gyakorolja, kötelességeit ne teljesítse, a "meghallgatás" során zsarolással, kényszervallatással akarták meggyőződésének és az igazságnak ellentmondó nyilatkozatra kényszeríteni.
A jogellenes fogvatartás során valótlan tartalmú jegyzőkönyvet akartak aláíratni a szoptatós Édesanyával, fenyegetéssel, az általuk okozott érzelmi sokkot kihasználva.A házaspár erkölcsös, tisztességes törvénytisztelő polgár!

Tényvázlat BátorNyilasról


Idén 2020. január 22-n a Magyar Kultúra Napján a hatalmával visszaélő hivatal, a gyámhatóság a rendőrség fegyveres egységeivel felszerelkezve erőszakkal elvette Bátornyilast a békésen közlekedő édesanyjától Hodován Ágnestől és édesapjától Bolvári Istvántól. A médiában, az írott az online sajtóban, a televízióban és az interneten is elferdített, valótlan adatokkal keringő vélemények helyesbítése, tények közlése Hodován Ágnes és Bolvári István gyermekük Bolvári Bátornyilas várandóságával, születésével és elrablásával kapcsolatosan:
• A várandóságukat nem titkolták, orvosi ellátásban részesültek így gondozatlanság nem állt fenn.
A szülők hivatalosan megesküdött házastársak a magyar jog szerint. Gyermekvállalásukat tudatos döntés előzte meg, a magzat fejlődését, egészségét a megfogantatás után felelősségtudattal orvosi vizsgálatokkal folyamatosan nyomon követték, melyekről orvosi és labor leletekkel is rendelkeznek. Ezenkívül több szülésfelkészítő tanfolyamon is részt vettek. Az otthon szüléskor segítők is jelen voltak. A magyar jogszabályok szerint 2019-ben az otthon szülés megengedett. Az állami "terhesgondozást" semmiféle jogszabály nem írja elő kötelező elemként (lásd: https://tasz.hu/cikkek/az-ombudsman-szerint-sem-kotelezo-a-varandosgondozas ), arra csak akkor van szükség ha a szülők állami pénzbeli segélyeket, juttatást szeretnének (pl gyermekágyi segély, gyes, gyed, családi pótlék) igényelni. A szülők ezekre a juttatásokra nem tartanak igényt felelős emberként maguk óhajtják eltartani gyermeküket. Az miért okoz visszatetszést ha valaki nem az állam segélyeiből óhajtja fenntartani magát?
• Gyermeküket orvos is látta megszületése után, a gyermekek jólétéről elsősorban a szülők felelőssége gondoskodni
A gyermek egészségesen született és a szülés után vizsgálatot Dr. Büki György gyermekneurológus végzett 2019. 10. 03-n a gyermek 4 hetes korában, aki mindent rendben talált és egészségesnek nyilvánította. Kinek kell a gyermekről gondoskodni, mi a szülői kötelezettség, jogosultság? Hol van előírva és miért, hogy kötelezően államilag finanszirozott orvoshoz, védőnőhöz kell vinni a gyermeket, akkor is ha nem beteg?
A gyermekük nem kapott védőoltást, mivel az alábbi törvényt ismerik és éltek a törvény adta jogukkal, miszerint az nem kötelező
"2002. évi VI. törvény
az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve kihirdetéséről *
1. § Az Országgyűlés az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény), valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvét (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) e törvénnyel hirdeti ki. (A megerősítésről szóló okirat letétbe helyezése 2002. január 9-én megtörtént.)
2. § Az Egyezmény angol nyelvű szövege és annak hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:
II. Fejezet BELEEGYEZÉS 5. Cikk Általános szabály
Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta.
Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól. Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja."
• A hatóságokkal való együttműködéshez tájékoztatást kértek
A hatóságokkal együttműködtek mivel tájékoztatást, pontos információt kértek a szóba kerülő eljárásokkal, és az anyakönyvezéssel kapcsolatosan is. A hatóságok megjelenésekor azok képviselői mindig munkaidő után érkeztek időpont egyeztetés nélkül családlátogatásra, kiket Ágikáék ismerősként szivesen fogadtak volna, de nem éltek a lehetőséggel.
• Megkérdőjelezik azt, hogy a tőlük elszakított gyermek valójában az ő gyermekük-e
A gyermek "kibenléte", a hatóságok által sem volt megkérdőjelezve hiszen a dusnoki jegyző és a kalocsai gyámhatóság által indított eljárásban Hodován Ágnes és Bolvári István gyermekéről hozzák a határozatot. Majd a későbbiekben Kovács Péter néven - akinek anyja neve Kecskeméti Júlianna - írnak a gyermekről, ami eddig fel sem merült, tehát vagy másik gyermekkel szembeni intézkedést hajtottak végre Bátornyilason, vagy meghamisították a hatóságok édesanyja nevét és Bátornyilas nevét.
• Nemlétező ügyként kezelik a gyermek BátorNyilas gondozásba vételét - létét az anyakönyvezés hiánya miatt?
Egy gyermek megszületése, létezése a földön nem a papírok függvénye, hiszen a legtöbb gyermek a születés után pár nappal vagy héttel kerül anyakönyvezésre. A hatóságok logikája szerint, akkor a megszületett gyermek csak a papírozástól létezne? A gyermek születését, létét szüleik kivoltát több tanú is bizonyítani tudja: a szülésnél segédkezők, barátok, a család többi tagja, rokonok, szomszédok, falubeliek, gyermekorvosok, a szomszéd község védőnője, aki szintén látta a gyermeket a család körében.
• A hivatali eljárások során a hivatalok a saját törvényeiket betartva jártak-e el?
A hivatalok hatóságok a saját eljárási rendjüket sem a törvényüket nem tartották be.
Tisztességtelen, ember által alkotott törvények rendetlenségében élünk! Általában tiszteletet ki nem érdemlő és azt embertársaiknak meg nem adó hivatalnokok zsarnokoskodnak a hivatali hatalmukkal visszaélve. Van közöttük Bátor magyar ember is, lelkiismerettel rendelkező, szívére még hallgató? Vajon ez a jelenlegi helyzet "normális", így kell élni? vagy van más út, lehet változtatni és lehet az Isteni örök értékek mentén kialakított életet élni?

István és Ági azért indult zarándok útra, hogy mindezeket végig gondolja, és felhívja a figyelmet hogy emeljétek fel a fejeteket s legyetek Bátrak! Vegyétek a saját kezetekbe a saját sorsotok irányítását az IGAZSÁG rendező elve szerint! 

Legyetek MAGyarok, legyetek szabadok és rendeződjünk egységbe.


Ennek JELzéseként hordjatok egységjellel ellátott fehér kendőt (vállatokon, nyakatokon, fejeteken, csuklótokon).
Kövessétek nyomon az eseményeket

Egy segítő sikeres feljelentése: Utalni kell arra, milyen hivatali bűncselekményeket követtek el a hatóságok. 8 napon belül megkaptam, hogy a feljelentésem megállja a helyét és továbbították az ügyészségre a feljelentésemet. A nyomozók megállapították azt, hogy bűncselekményt követett el a hatóság, hivatali visszaéléssel. Az összes anyagomat a szegedi ügyészségre áttették.

https://www.facebook.com/szendroi.tibor.7/videos/2783832518363795/


A Fény Országát hozzátok ide a Kárpát- medencébe!


IMALÁNC BOLVÁRI BÁTOR NYILASÉRT·


Minden este 20. órától szívünkben összekapcsolódva.


A Fény Országát hozzátok ide a Kárpát- medencébe, amely egy olyan magas rezgést teremt, hogy aki alávaló és becstelen, mindezt már nem bírja el! 

Saját alantas lényével kell szembenéznie. Választhat az utolsó választás jogán, mit teremt,- A Fény Országát, vagy az anyag fogságát.Kérlek magyarok, ébredjetek fel!


Mindaz a tudás, ami bennetek rejtőzik, használjátok fel!Az igaz értékeket hozzátok elő magatokból, tudatlansággal ne a sötétséget tápláljátok! Atilla népének útja messzire nézz, s egy Új Jövőt lát, melyben a Tudás Népe újra magához vette egykori hatalmát és bölcsességét.


Mindezt saját magatok megújulása és Fénybe emelése által éritek el.

Áldás! Lendvay Katalin






Jóvátételt követelünk! Követeljük a gyermekeinket! A jövőnket, a jog és az igazság helyretételét hazánkban!

Kapcsolódhatsz itt:

Pi -Kör

Lányok asszonyok az igazságosságért

Szabad magyarok szövetsége

Hívjuk magunkkal egységbe állni, imádkozni, azokat, akiket ismerünk.

 Nem vallásos alapon, hanem a saját isteni erőnk felszabadításáért imádkozunk. Segítségére a gyermekétől elszakított családnak, a gyermeknek, a reményvesztett magyar embereknek, hazánknak.

https://www.facebook.com/imalancbolvaribatornyilasert/ 


A történeten túl - vannak akik tágabb kitekintésben szemlélik a folyamatot, aminthogy a történet kezdetének is az az alapja, hogy az emberek nem érzik jól magukat egy egyre erőszakosabb állam protekturátusa alatt.. Megkérdőjeleződik a magyar jogállamiság léte. Megkérdőjeleződik a politikai hatalom érvényessége. Megkérdőjeleződik az életünk értelme. Az emberek keresik a kiutat a csapdából, amibe kerültek. A jobboldali és baloldali pártok uralma nem az emberekért van. Létezik egy harmadik út? Létezik másfajta demokrácia? Valódi, és igazságos?

 Vagy vissza tudunk térni őseink életstílusához? 

Vagy el tudunk jutni egy még soha nem tapasztalt, emberi gyengeségeinken túlmutató szakrális rendhez, mi, a Magyar Szentkorona népe?

https://www.facebook.com/notes/brindza-andr%C3%A1s/zar%C3%A1ndoklat-%C3%A9s-imal%C3%A1nc-indult-az-%C3%A1llam-%C3%A1ltal-jogtanul-elrabolt-bolv%C3%A1ri-b%C3%A1tor-nyi/2736084623150296/?hc_location=ufi&comment_id=Y29tbWVudDoyODgyMTUwNTUxODQ1OTg0XzI4ODIxNTc2NDE4NDUyNzU%3D



ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART!

© 2019 Vándor Tom, 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el