A világ nem az, aminek látszik. De azzá tudjuk tenni.

2019.12.29

  

.



A háttérhatalmi erők célja az emberiség megtizedelése,  a "maradéknak " emberből "emberi erőforrássá", rabszolgává tétele. Magyarország kiemelkedő célpont, mert a magyarság szabadságtörekvése példa az egész világ számára.  

Ezért a magyarságnak elvették az önrendelkezését. 

Az önrendelkezésünk visszavételét célozza meg a Hajnal János által alapított Népszuverenitás mozgalom.


Ezen kell változtatni.


A január 11.-i győri lakossági fórumon

Hajnal János polgármester jelölt beszélt az Önrendelkezésről -amit elvettek a magyar néptől a politikusok.


Hajnal János 2015 eleje óta foglalkozik alkotmányossági kérdésekkel, jogvédelemmel. Főleg a bajbajutott devizahiteleseket segítette, hogy ne lakoltassák ki őket.  A sajtószabadságért 99 napig éjjel-nappal tüntetett az RTL klub előtt 2019 első felében.

Az alkotmányos válság megoldása érdekében a magánéletét, a vállalkozását is háttérbe szorította.

Sajnos, a magyar lakosság felkészületlen ezekben a témákban, nem tudják, hogy alkotmányos válság van, és hogy ennek milyen súlyos következményei vannak.

2018-ban megalapította a Népszuverenitás mozgalmat, amelynek tagjai segítettek az aláírás gyűjtésben és nekik köszönhető, hogy a jelöltállítás sikeres volt.

2019 elején a Népszuverenitás mozgalom belekezdett a magyar sajtószabadság helyreállításának munkájába.

Az alkotmányos válság abban rejlik, hogy a 2012-ben hatályba léptetett Alaptörvény érvénytelen. A z alaptörvény érvénytelensége miatt a Magyarország nevű állam nem a magyar állam. A politikusok állampuccsot követtek el, és ezzel elvették a magyar néptől az önrendelkezési jogát.

Ezt az állapotot fenntartani csak diktatúrával lehet. Ezért mindegy, hogy ki van hatalmon, ha az ellenzék hatalomra jutna, ő is csak diktatúraként tudná üzemeltetni az államot.

Az alkotmányos válság felszámolása csak úgy történhet meg, ha a magyar nép megalkotja a saját alkotmányát. Addig nem a nép, hanem a képviselők szuverenitása üzemelteti a központi hatalmat, és ennek látjuk a hátrányait.

A győriek is látták, hogy milyen emberek azok, akik hozzátartoznak ehhez az országos méretű maffiához.

Ha az alkotmányos rendet visszaállítjuk a magyar nép alkotmányával, akkor visszaáll a a hatalomgyakorlási struktúra, ami a magyar nép önrendelkezéséről szól.

Győrnek olyan polgármester kell, aki tisztában van ezekkel és a magyar nép érdekében szeretne tevékenykedni. Győrben akkor ki lehetne alakítani egy demokrácia-szigetet, legalább a győri lakosok visszakapják az önrendelkezési jogukat. Ezt úgy tervezem megvalósítani, hogy kialakítok egy olyan elektronikus rendszert, amelyen keresztül fel tudjuk mérni a helyi lakosság véleményét, javaslatait és fontos kérdésekben dönthet.

A diktatúra karmait vissza lehet verni a helyi lakosok akarata által.

Eddig senki nem kérte ki a lakosság véleményét, hogy pl. mit kezdjen a hajléktalanság kérdésével. Központilag úgy döntöttek, hogy üldözni kell. Vagy, megkérdezték-e a lakosságot, hogy mi a véleményük a letelepedési kötvényesekről?

Ki kérdezte meg Győr lakosságát, hogy tesztelhetik-e rajta az 5G sugárzó rendszert, amire világméretben, többszáz országban többezer tudós állítja, hogy embereken illegális kísérleteket végeznek. Ilyen kísérletet hatástanulmány nélkül nem szabad véghezvinni az emberiségen!

A győrieken 2019 tavaszától tesztelik. Ki az, akit megkérdeztek róla, hogy őrajta tesztelhetik-e?

https://www.facebook.com/hajnaljanos.pm/videos/2447490395490157/ 

Berencsi Béla 


a fórumon az alkotmányos válságból adódó következményekről beszélt.

Az Alaptörvénnyel megalapozott jogrend jogtalan.

A Magyar Köztársaság alkotmánya az, ami érvényben van, és egyben alaptörvénye is a Magyar Államnak.

Egy érvénytelen jogrendben fosztják ki az országot a politikusok.

https://www.facebook.com/hajnaljanos.pm/videos/209693000191300/



Szabó Hédi a Népszuverenitás mozgalom győri szervezője:


Elkezdtük kutatni, hogy hogy lehet az, hogy az embereket a különböző államok rabszolgásítják.

Amikor megszületünk, fölöttünk nincs más csak a Teremtő.

Azért, hogy eljuthassunk különböző pozíciókba, egymás alá vagy egymás fölé rendeljük magunkat.

Az emberek létrehoztak egy társadalmat., hogy egy adott területet működtessenek. Ez áétalában az államok által történik. Az államnak vannak közszolgái, különböző feladatokkal.

Most hol tartunk? Legfelül van az állam és a különböző vallások. Ez alatt vannak az intézmények és ezek alatt van az állampolgár. De hol van itt az ember?

Érezzük, hogy van emberi méltóságunk?

Hogy tudunk az érzéseink szerint élni, a szerint, hogy nekem valami jó, vagy nem jó?

Nekünk itt birtokunk van. Miért kell fizessünk a vízért? Miért adták el másnak? Azzal a csatornarendszerrel, amit a szüleid raktak le?

A föld is mi területünk, az állam csak használhatja. De a mi érdekünkben, és nem a külföldiek érdekében! Az emberek tudatlanságban vannak tartva. nem vagyunk emberszámba véve, hanem állampolgárként tartanak számon, ami egy fikció. Az államban a közszolga az emberekért kell legyen! De emberek helyett emberi erőforrásoknak tartanak minket, akiket kihasználnak. Kezdjünk bele ezt a helyzetet felszámolni. Ne engedjük, hogy megbetegítsenek, kihasználjanak!


https://www.facebook.com/hajnaljanos.pm/videos/2464704046973283/


Bende István:

Felismertük néhányan, hogy a magyar államnak nincs tulajdonosa, viszont mint jogi személynek, lehet tulajdonosa.

2019 szeptember 2.-án történt meg az első igénybejelentés és az első tulajdonos hívta az egész magyar társadalmat társtulajdonosnak. A folyamat célja, hogy a magyar társadalom újra fel tudjon épülni, hogy a magyar lakosság újra nemzetté váljon.

2015-től működött a Magyar Köztársaság Képviselete. A magyar állam első tulajdonosa kérte, hogy az MKK dolgozza ki a szabályokat a tulajdonlásra és tartsa nyilván a tulajdonosokat.( a tulajdonjogot bejegyezze a magyar állam tulajdonosainak jegyzékébe), igazoló okiratot állítson ki.

A tulajdonosok rendelkezhetnek a tulajdonjogukkal. Tulajdonosi pozícióból a magyar lakosok átvehetik az állam felett a rendelkezésüket. Ezt már 1000 éve levesztettük, de most történelmi lehetőség nyílt ezen változtatni.

Ezzel példát is mutatunk a világ népeinek, akik ugyanolyan alattvalói pozícióban sínylődtek uralkodók és erőszakos államok uralma alatt .

https://drive.google.com/file/d/1WKuvLEii4ZXpwZPhr6l1UFSbcx_X5mFi/view 


KEDVES GYŐRIEK!

Azt, mondják, egy fecske nem csinál nyarat.

Hajnal János nincs egyedül egy független ország megalapozásáért vívott küzdelmében!

Számos kezdeményezés van az országban, amely a magyar nép minden függőségből való kiszabadulását fogja eredményezni. Nem csak a politikusoktól való függetlenségét, hanem az élelem- és energiaellátás tekintetében is.

A Nemzeti Zöld Koalíció. Célja a környezetpusztítás megállítása, új energiahordozók előléptetése.  Mit szeretnének? Egy tiszta emberekből álló, tiszta levegőjű országot, amely nem függ a foszilis energiáktól. Megoldás lehet a tórium!

Fokozatosan külföldi kölcsönök felvétele nélkül, a meglévő magyar szürkeállományra támaszkodva be lehet indítani és véghez lehet vinni a Tórium Tervet.

A Zöldek szerint a győri választás tétje nagy. Az a tétje, hogy a korrupció eltűnik, vagy tovább nő ebben az országban.

A Nemzeti Zöld Koalíció támogatja Hajnal Jánost - ők is jelen voltak a január 11.-i lakossági fórumon.



Hajnal János 2020 január 18.- án sajtótájékoztatót tartott. 

Társai voltak Szabó Hédi, a Népszuverenitás mozgalom győri szervezője 

és Bódi Tibor (Subás), a Turul Tanács tagja.

Bódi Tibor Subás, elmondta a lényeget a győri polgármester választás tétjéről - ami abban áll, hogy felelősök vagyunk az életünkért, az országunkért, a gyermekeink jövőjéért.

Mind az egyéni életünk, mind a társadalmi életünk fenntarthatósága múlik egy olyan polgármester megválasztásán, aki felelős vállalásokat tesz, példát mutat tisztességből és felelős életszemléletből.

Felelős ígéretei nem választási kampányfogások, hanem számonkérhetőek, ellenőrizhetőek.

Hajnal János bármikor visszahívható, ha nem megfelelően végzi a feladatát.

Bódi Tibor már a 2018-as választások előtt járta az országot, a Magyar Ébredés szervezet megalapozójaként, azért, hogy a választások ne a pátpreferenciák irányába tolódjanak el, hanem olyan jelölteket támogasson a lakosság, akik valóban alkalmasok, útmutatók, bölcsek és szakértők - meghatározó kérdésekben csak ilyen emberek dönthetnek felelősen úgy, hogy az ország érdekei ne sérüljenek..


Tisztulási, rendeződési folyamat indul. Nagyon eltértünk a fenntartható rendtől, romboló folyamatok valósulnak meg egyéni és hatalmi érdekek miatt.

Tiszta értékeket támogató folyamatra van szükség. E mellé kell, hogy rendeződjünk még időben, mert ez már a világban elindult. Ez egy kozmikus, nem megkerülhető folyamat.

Mindenki vizsgálja meg, hogy a döntése a polgármester választások kapcsán mit támogat, milyen folyamatokat gyengít vagy erősít.

https://www.facebook.com/hajnaljanos.pm/videos/149050823205116/

Szabó Hédi:

Az elmúlt harminc évben mind a jobboldal, mind a baloldal megmutatta, hogy mit tud.


Győrben olyan polgármesterre van szükségünk, aki valódi értékrenddel bír, aki anyagi és büntetőjogi felelősséget vállal a tetteiért, akit akár vissza is hívhatunk.

https://www.facebook.com/hajnaljanos.pm/videos/173410657200961/


Január 20: Polgármester jelöltek vitája

https://www.facebook.com/azonnali/videos/167255137871586/ 


Január 21: Sajtótájékoztató

https://www.facebook.com/jogfolytonosmagyarallam/videos/624153901676721/?notif_id=1579538086101231&notif_t=live_video_explicit 


Hajnal János polgármester jelölt január 25.-én is tart lakossági fórumot. SZERETETTEL VÁRJA A GYŐRIEKET!

Itt is lehet csatlakozni:

https://www.facebook.com/events/504600053496302/

A fórum előtt: globális tiltakozás az 5G ellen -olvassuk el az oldalt, hallgassuk a videókat, .hogy milyen feleőtlenül bánnal velünk, veszélyeztetve az egészségünket és az életünket!

Várjuk a győrieket és környékbelieket az eseményre!


SAJNOS, KEVESEN JÖTTEK EL! AZ ESEMÉNY MÉGIS FELEMELŐ VOLT, ÉS A BIZTATÁSOK EGY TISZTA, IGAZ ÉLETRE VALÓ BUZDÍTÁSOK MEGSZÍVLELENDŐK!


https://www.facebook.com/jogfolytonosmagyarallam/videos/1024827874540390/UzpfSTEwNDQzNDEyMTA2NjI3MjpWSzo1MDg0NTU4Mjk3OTk2NDM/?acontext=%7B%22ref%22%3A70%2C%22source%22%3A1%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22permalink%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%7D&active_tab=discussion



Miért jött létre a Turul tanács?

https://turultanacs.org/ 


https://www.youtube.com/watch?v=Eo3Vj0hU96Q 


ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART!

© 2019 Vándor Tom, 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el